Fontos! Érkezik az új EU Bio rendelet – előzetes összefoglaló a mezőgazdaságról

Az új EU bio előírásokhoz kapcsolódó EU bio rendelet bemutatása 
Információs anyag bio üzemek és munkatársak részére 
Előzmények 
Az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa, Dacian Ciolos már 2011 végén elkezdte az új EU bio rendelet tervezet értékelését. Évekig tartó egyeztetéseket követően, az EU jogalkotási folyamata 2018. májusában fejeződött be, és az új EU bio rendelet alapvető követelményeit elfogadták, és közzé tették. 

Az új EU bio rendelet a 2018/848-as számot kapta és a tervezett 2021-es bevezetés helyett, csak egy évvel később, 2022. január 1-jétől kell majd alkalmazni. Az új EU bio rendelet csak az ún. „alaptörvény“, azaz csak az alapelveket, irányelveket tartalmazza, maguk a végrehajtási rendelet(ek), részletes szabályozások, az ún. „másodlagos jogi aktusok“ még nincsenek teljes mértékben kidolgozva és ezáltal csak részben ismertek. Ezek a végrehajtási rendeletek jelenleg kidolgozás- illetve megvitatás alatt vannak, de ezeket is közzé kell tenni még az új EU bio rendelet hatályba lépése – 2022. január 1. – előtt. A már elfogadott rendeletekek listáját itt találják meg.

Akárcsak a jelenlegi EU bio rendelet, az új rendelet is magában foglalja az ökológiai termelésre és feldolgozásra vonatkozó szabályokat, az ökológiai termékek címkézésére vonatkozó előírásokat, és az ellenőrzéssel kapcsolatos követelményeket. A már közzétett rendelkezések - ahogy korábban említettük – még nem teljesek, még vannak egyrészt tisztázandó területek, illetve olyanok, amiket majd tagállami szinten kell kidolgozni, illetve szabályozni. A fentiek miatt az összes új előírást, szabályt még nem lehetséges bemutatni, de ennek ellenére szeretnénk tájékoztatni Önöket a már ismert változásokról. 

A jelenleg ismert legfontosabb változások 
Rendelet hatálya 
A rendelet hatályát kibővítették, így a jövőben például a méhviasz, az illóolajok, a feldolgozatlan gyapjú, valamint a só tanúsítása is lehetséges lesz ökológiai termékként. 


A mezőgazdasági termelőkre vonatkozó szabályozások 
Növénytermesztés 
Ökológiai gazdálkodásra alkalmas fajták nemesítése, és az ilyen fajták előnyben részesítése a termesztésben külön ki van emelve. 

A jövőben ökológiai vetőmag adatbázisokba a bio vegetatív szaporítóanyagokat is fel kell venni. Ezt követően a engedélykérési kötelezettség minden konvencionális szaporítóanyagra ki fog terjedni (szőlővessző, fa- és bokorcsemete, stb.). A palántáknak továbbra is ökológiainak kell lenniük. 

Jelentős újítás az új rendeletben, hogy az EU-szerte érvényes, vetőmagokra és növényi szaporítóanyagokra vonatkozó jelenlegi szabályozással szemben lehetővé teszik majd a „heterogén szaporító anyagok“ forgalombahozatalát is. A „heterogén szaporítóanyagok“ olyan növényi szaporítóanyagok, amelyek nincsenek egy meghatározott „fajtaként“ regisztrálva. A heterogén szaporítóanyagok forgalombahozata előtt az eladónak/szállítónak egy részletes tájékoztatást kell küldenie a szaporítóanyagról az illetékes hatóságnak. 

A heterogén szaporítóanyagok használatának engedélyezése mellett a következő új, a károsítókkal szembeni védekezési módszerek lettek megnevezve: 

- biofumigálás alkalmazása (olyan köztes kúltúrák termesztése, amelyek kórokozók ellen védő anyagokat bocsájtanak ki) - szolarizáció alkalmazása (a talaj hőmérsékletének növelése talajtakaró fólia segítségével, a gyomosodás mértékének és a kórokozók számának csökkentése érdekében) - gőzkezelés alkalmazása védett termesztési rendszereknél – fóliasátor, üvegház -, maximum 10 cm mélységig. 

A talaj termékenységének és biológiai aktivitásának fenntartása és növelése érdekében, az állati eredetű trágya vagy más szerves anyagok használata továbbra is követelmény marad. Ezeknek az anyagoknak azonban – és ez újdonság az új rendeletben - ökológiai termelésből kell származniuk és lehetőség szerint komposztáltnak kell lenniük. Az ezen előírásoknak megfelelő, engedélyezett trágyázószerek listája még kidolgozás alatt van. 

Külön szerlista fog készülni az épületek, valamint növények termesztésére használt létesítmények tisztítására és fertőtlenítésére használható szerekről. 
Állattenyésztés 
Az EU bio rendelet kiegészült a nyulakra és szarvasfélékre vonatkozó szabályozással. 
Állatok származása 

Minden tagállamnak adatbázist kell létrehoznia az elérhető ökológiai állatokról, beleértve a fiatal halakat. Ez alól kivételek a szárnyasok és a méhek. 

A konvencionális állatok beszerzését – a méheket kivéve - előzetesen engedélyeztetni kell. Konvencionális állat beszerzése előtt a gazdálkodónak magának kell ellenőríznie a nemzeti adatbázisban, hogy igazolható-e a kérelme, azaz valóban nincs az adatbázisban megfelelő bio-állat. Az, hogy ezeket a kérelmeket hogyan fogják feldolgozni, még nincs kidolgozva. 

Méhészetek esetén az évente engedélyezhető konvencionális méhkirálynők/rajok számát 10-ről 20%-ra emelték. 

Tenyészet kialakításakor, a beszerzett konvencionális fiatal tenyésznyulak maximum 3 hónaposak lehetnek . Az ennél idősebben beszerzett konvencionális tenyésznyulak száma nem haladhatja meg a felnőtt állatok számának 20%-át. 

Kisebb tenyészeteknél - kevesebb, mint 10 nyúl vagy szarvasféle (ugyanaz, mint a kérődzők) - az állomány megújítása céljából maximum 1 konvencionális állat szerezhető be évente. 

Az átállási idő a 3 napos pekingi kacsa fiókák esetében 7 hétre csökken (korábban 10 hét volt), a nyulak estében pedig 3 hónapra változik (eddig az élettartamuk 2/3-a volt). 
Takarmányozás 

A beszerzett átállási státuszú takarmány megengedett aránya az éves takarmány mennyiség 30%-ról 25% csökkent. 

Amennyiben a kifutók/legelők termő képessége valamilyen okból lecsökken - például hosszú ideig tartó hóborítás, vagy hosszabb száraz időszakok miatt - szénával kell kiegészíteni a szárnyasok takarmányát. 

Az 5% konvencionális fehérje takarmány kizárólag akkor használható az alábbi állatok esetében, ha ökológiai takarmány nem-elérhetőségét – hiányát - az illetékes hatóság is megerősíti: 

- malacok 35 kg-os testsúlyig, - fiatal szárnyasok (korhatár még nem került megállapításra), 
illetve ez kizárólag bizonyos fehérje összetevőkre vonatkozik, melyek meghatározása még szintén folyamatban van. 

Eseti kivételek/derogációk megszüntetése 

A konvencionális állatokra és konvencionális takarmányra vonatkozó kivételek kivezetésének tervezett ideje 2035. december 31. Ez a dátum azonban – a bio állatok illetve takarmányok elérhetőségének a függvényében- 2025 végétől még módosulhat: elérhetőségtől függően korábbra és későbbre is módosítható a határidő. 
Elhelyezés és tartási módok 

A tartásra vonatkozó részletes szabályozások még hiányoznak (pl. minimális tartási terület, istállók és kifutók kialakításához kapcsolódó előírások, stb.). Az alábbi változások azonban már ismertek: 
Előírások minden állatra vonatkozóan 
Szabadtartás esetén kötelező árnyékot adó és extrém időjárás esetén védelemet nyújtó beállókat biztosítani. 
Borjak 
Tilos a borjak egyedileg elzárt tartása a születésük utáni első 7 napban, kivéve – ha egy meghatározott időre – ezt az állatorvos előírja. Ilyen esetben a padozaton bőséges szalma almot kell számukra biztosítani (másfajta alom nem megengedett). A rácsos padozat szintén nem engedélyezett. 
Szarvasfélék 
Az etetők korábban is előírt rögzítése mellett ezek tetővel történő befedése is követelmény már. 
Sertések 
Fialás előtt pár nappal az kocákat megfelelő mennyiségű szalmával vagy más erre alkalmas természetes anyaggal kell ellátni, hogy megfelelő fialó helyett/fészket tudjanak építeni. 
Szárnyasok 
Az élő bio-baromfi tollának tépése kifejezetten tilos, és - függetlenül az esetlegesen megengedőbb nemzeti szabályozástól – az egész EU területén érvényes. 
Nyulak 
Szabályozás szempontjából nem különböztetünk meg többé hízó- és tenyésznyulat. Ezért a tenyésznyulakat is az új EU bio rendelet előírásainak megfelelően kell tartani és tanúsítani. A jelenleg érvényben lévő szabályozással ellentétben a legeltetés maximumát írták elő, az alaptakarmány arányának minimum 60 %-nak kell lennie . A csoportos tartás már a tenyésznyulak számára is kötelező. 
Minden nyúl számára hozzáférést kell biztosítani: 
- fedett tartózkodási helyhez, beleértve sötét rejtekhelyeket; - kültéri növényzettel borított kifutóhoz, lehetőleg legelőhöz; - egy megemelt részhez, ahol – bel- vagy kültéren – van emelvény, ahol ülni tudnak; - az anyaállatok számára a fészekrakáshoz szükséges alapanyaghoz. 
Beavatkozások/csonkítások 
A következő beavatkozások esetenként engedélyezettek maradnak, de kizárólag az illetékes hatóság jóváhagyását követően: 
- juhok farokkurtitása - baromfi esetén csőrkurtítás maximum 3 napos korú csibéknél - szarv eltávolítása - szarvkezdemény eltávolítása 
A gazdálkodónak a hatóságokhoz benyújtott kérelmében meg kell indokolnia a beavatkozást. Az engedélyt akkor lehet megadni, ha a beavatkozás javítja egészségi állapotot, az állatjólétet vagy a higiéniát, illetve akkor, ha balesetmegelőzési/munkavédelmi okokból van rá szükség. Az engedélyezési folyamat részletes szabályozása még kidolgozásra vár. 
Gumigyűrűk felhelyezése az állatok farkára és a fogak lecsípése tilos. 
A műtéti kasztrálás engedélyezve marad, az immunokasztráció azonban továbbra is tiltott. 

Akvakultúrára vonatkozó szabályozások: 
Elő lesz írva egy minimális távolság az ökológiai és a nem ökológiai üzemrészek között. Ez a távolság még nincsen jelenleg meghatározva. 
Az állomány bővítése konvencionális fiatal halállomány beszerzéssel a teljes állomány 50%-áig lesz lehetséges, amennyiben az adott tagállam erre jóváhagyást ad. Az adott tagállam azon fajok esetében adhat ilyen engedélyt, melyek bio-minőségben megfelelő mennyiségben nem elérhetőek 2022. Január 1-ig. Ez a kivételezés azonban maximum 2023 végéig adható meg, és ez a határidő nem hosszabbítható. 
A minimális természetes tópart teljes parthosszhoz viszonyított aránya 5%-ról 10%-ra nőtt. 

Feldolgozásra vonatkozó előírások 
Az új EU bio rendelet rögzíti, hogy azok a termékkészletek, amelyek még az aktuális rendelet előírásainak figyelembevételével lettek előállítva és készletre véve, a készletek kimerüléséig még forgalombahozhatóak. 
Lista készül az engedélyezett tisztító- és fertőtlenítő szerekről. Kizárólag ezek lesznek alkalmazhatóak. 
Szintén készül egy lista a jóváhagyott feldolgozási eljárásokról. A jövőben csak ezeket az eljárásokat szabad majd csak alkalmazni az ökológiai termékek előállítása során. 
Bor 
A hőkezelés 75 oC-ig lesz engedélyezve, jelenleg 70 oC-ig használható. További engedélyezett eljárások és anyagok jóváhagyása még szükséges. 
Takarmányok 
A következő területeken az engedélyezett készítmények listáját még ki kell dolgozni: - konvencionális egyszerű takarmányok - ásványi alapú egyszerű takarmányok - takarmány adalékanyagok és feldolgozási segédanyagok 
Élesztők használata élelmiszerként vagy takarmányként 
Az élesztő előállításához használt szubsztrátnak is ökológiailag gazdálkodásból származónak kell lennie. Amennyiben ez nem elérhető, a szárazanyag maximum 5 %-áig konvencionális élesztő-kivonat vagy élesztő autolizátum is használható 2023. december 31-ig. 
A felhasználható feldolgozási segédanyagok listája még nincs kidolgozva. 
Szállítás és tárolás 
Amennyiben az árut más cégekhez vagy üzemegységekhez szállítják, csak akkor lehet a manipulációtól védett lezárt csomagolástól eltekinteni, ha kizárólag bio- vagy átállási termék szállítása történik. 
A harmadik országokból importált áruknak lezártnak KELL lenniük. A lezárt csomagolásnak olyannak kell lennie, hogy az lehetetlenné tegye a termék manipulálását. A csomagolás lezárását az áruk átvételekor ellenőrizni kell, az ellenőrzés eredményéről feljegyzést kell vezetni. 
Raktárakban kizárólag engedélyezett tisztító- és fertőtlenítőszerek használata engedélyezett. Ezek készítmények listájának elkészítése is folyamatban van. 
Címkézés/Jelölés 
Újdonság a címkézéssel kapcsolatban, hogy az aktuális verzió szerint nincs többé az átállási termékekre vonatkozó kötelezően feltüntetendő szöveg. Mindössze annyi előírás van, hogy az „átállási“ kifejezést vagy egy megfelelő megjelölést az „bio“/“ökológiai“kifejezéssel együtt kell használni. 
Az összetett takarmányokban minden mezőgazdasági összetevőnek ökológiai termelésből kell származnia. Ezen ökológiai összetevőknek a takarmányban található szárazanyag tartalom minimum 95%-át kell kitenniük. A jelenleg érvényben lévő meghatározás „használható ökológiai feldolgozásban a következők szerint…“ feltüntetése a jövőben nem szükséges. 
A logón a származási hely megjelölése ismét egy előre meghatározott kötelezően feltüntetendő szöveg lett. A más régiókból származó összetevők maximális aránya tekintetében a szabályozás megengedőbb, 2 %-ról 5%-ra emelkedett az arány. 
Az EU bio logó marketing, információs vagy oktatási célokra történő felhasználása esetén a logón nem kell a tanúsító szervezet kódszámát és a származási helyet feltüntetni. 

Ellenőrzés 
A hatóságokra, tanúsító szervezetekre és az ellenőrzött üzemekre vonatkozó előírásokat feltételezett és tényleges jogsértés esetén újratervezik, felülvizsgálják. Az új rendelkezések egy hosszú egyeztetés eredményei. Az Európai Bizottság eredeti javaslata az volt, hogy határérték feletti szermaradvány kimutatása esetén az adott termék bio-státusza automatikusan visszavonásra kerül, függetlenül a szermaradvány eredetétől, illetve függetlenül attól, hogy az adott üzem vezetősége a bio rendelet előírásának betartásáról gondoskodik-e vagy sem. 
A szermaradvány problémának ilyen egyoldalú megközelítését hosszú viták során sikerült megváltoztatni. Ettől függetlenül néhány alapvető változás történt: 
Jogsértés gyanúja esetén az üzemre vonatkozó kötelezettségek és megteendő intézkedések megfelelnek az aktuális előírásoknak. Újdonság azonban, hogy az üzemnek megelőző intézkedéseket kell tennie annak érdekében, hogy elkerülje a nem jóváhagyott termékek, anyagok felhasználását. Hogy pontosan milyen megelőző intézkedéseknek kell lenniük, az még kidolgozásra vár. 
Amennyiben bio termékekben nem engedélyezett anyagok jelenléte igazolódik be, a tanúsító szervezetnek azonnal ki kell vizsgálnia, hogy a megelőző intézkedések be lettek-e tartva. A vizsgálat végéig az érintett terméket nem lehet biotermékként forgalomba hozni. 
A termék visszavonhatatlanul elveszíti az ökológiai státuszát, ha kiderül, hogy az üzem nem engedélyezett anyagot használt fel, és/vagy, ha az előírt megelőző intézkedések nem lettek betartva. 

Import 
Az ökológiaiként jelölt termékek egy harmadik országból csak abban az esetben importálhatók, ha megfelelnek az új EU bio rendelet előírásainak. 
Ezen felül ezen termékeknek szükséges 
vagy 
az új EU bio rendelet szerinti alapelveknek, termelési szabályoknak és címkézési/jelölési előírásoknak, vagyis minden rendelkezést egy az egyben be kell tartani. Többé nincs lehetőség arra, hogy más régiókban érvényes előírásokra való hivatkozással eltérés legyen engedélyezhető. A megfelelést az Európai Bizottság által elismert tanúsító szervezeteknek vagy hatóságoknak kell ellenőrízni. 
Az Európai Bizottság azonban engedélyezhet egyéb anyagokat is meghatározott ideig harmadik országok, és „az Európai Unió külső régiói““ (például Franciaország tengerentúli területei) részére. 
vagy 
előírásokkal egyenértékűnek lennie kereskedelmi megállapodások alapján. 
vagy 
meg kell felelnie a jelenlegi EU bio rendelet előírásainak (834/2008 EK rendelet). 

Kereskedelmi megállapodások szerinti egyenértékűséget (kizárólag) azon „elismert harmadik országok“ kapják, amelyekkel olyan érvényes kereskedelmi megállapodás van, mely magában foglal egy EU szabályok szerinti megfelelőségi garanciát is. Jelenleg 13 ország rendelkezik ilyen kereskedelmi megállapodással (pl. Kanada, USA, Japán). 
A 834/2008 EK rendelet hatálya alá tartozó egyenértékűség az ellenőrzési feljegyzések alapján csak 2025. végéig érvényes.